IPPOLIT MATVEJEVICS



		Ippolit Matvejevics (Vorobjanyinov) = Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov szovjet-orosz írópáros 1928-ban megjelent Tizenkét szék című szatirikus regényének egyik főhőse.

		IPPOLIT MATVEJEVICS = 1985 év végén alakult szolnoki együttes.

		Alapítótagjai: Pap Csilla (ének); Dian Róbert (gitár), L.Menyhért László (fuvola), Vígh Csaba (basszusgitár), Csomor Csaba (dobok), + Pap Béla (szöveg) 1986-ban több koncerten is közreműködőtt: Tóth László (ex Wu-2, gitár)

	1988 év végétől: Dian Róbert (gitár), Andrási Sándor (basszusgitár), L.Menyhért László (fuvola), B.Tóth Lóránt(dobok), Pap Csilla (ének)

	1990-ben: L.Menyhért László (fuvola), Pap Csilla (ének); Dian Róbert (gitár), Vígh Csaba (basszusgitár), Ratkai Miklós (dobok)
	llllllll
	IPPOLIT MATVEJEVICS konkrétan a Tizenkét szék című Ilf-Petrov, szovjet-orosz írópáros regényének egyik fő alakja, a Madame veje, a vezetékneve pedig Vorobjanyinov, azaz Verebes. Az együttes alapításának gondolata Szolnokon, egy tiszaligeti hintán született meg, ´85. május 25-én valamivel éjfél előtt. Az egykori Madame Petuhova volt énekese aznap anyakönyveztette át a nevét Pap Csillára, az éppen zajló lagzi zsivajából ült ki egy szusszanásnyira a hintára. Ott bukkant fel egy másik buliból hazafelé tartó Csomor Csaba (akkor épp a Sound együttes végnapjainak dobosa) és Vígh Csaba, aki ugyanabban a formációban basszusgitározott. A véletlen találkozás résztvevői között, a kellően feldobott hangulatban néhány mondat után megszületett az egyezség, hogy az egykori Madame Petuhova együttes zsenge, ám bíztató kísérletezéseinek továbbvitelére márpedig „kell egy csapat”. Fél évbe telt, mire az ötletet tettek követték, Dian Róbert gitáros és L. Menyhért László fuvolista csatlakozásával gyakorlatilag az ötnegyed Sound együttes lett maga az Ippolit Matvejevics, (amely kezdetben viselte még az „...és a lányok” kiegészítést is, majd leginkább a „no-art + hölgytag” szóösszetétel egészítette ki a nevet, utalva ezzel arra, hogy mondanivalójukat nem tartják ártalmasnak, lány jelenlétét az együttesben meg főleg nem). Az akkor a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ fenntartásában lévő szabadtéri színpad (a Belvárosi templom kertje) sarkában volt néhány kisebb helyiség, itt kezdődtek meg a próbák, mégpedig a formáció alkotótevékenységének öt évét mindvégig meghatározó módon: a szövegekhez készültek az együttes közös munkájával a számos elemből építkező, többek által art-rocknak nevezett zenék. Dian Róbert felelt a gitártémákért, a néhány koncerten a Petuhovában is felbukkanó †L. Menyhért László ütősökkel és cizellált fuvolajátékával tette izgalmassá a számokat, míg a megbízható ritmuslapokról Csomor „Csörömpő” Csaba és Vígh „Hörömpő” Csaba gondoskodtak. Negyed év intenzív próba után 1986 tavaszán, az AORTA* megyei selejtezőjén mutatkozott be az együttes, a Keletre fel!, és a Drakula birodalma című számokkal. Kisebb színpadi show egészítette ki a produkciót, †Varga Sándor és Kenyeres Gábor az együttes névadójának elvágyódásáról szóló első számban a vonatra váró főhőst és a soha meg nem érkező szerelvényt vörös lámpával jelző baktert testesítették meg. A másik számban egy koporsóból maga Drakula gróf kelt életre és vette üldözőbe a zaklatottan dübörgő ritmusra a „félelmében” sikító énekesnőt. A zenét leginkább hard-rock elemek alkották és Dian Robi szélvészgyors gitártekerései jellemezték, néhol a fuvola fátyolos felhangjaival. A számok nem a hagyományos verse-refrén-verse szerkezetben álltak össze, hanem több, olykor az előző részhez alig, vagy egyáltalán nem illő motívumokból. Például az Osztap Bender színre lép című szám végén a brazil szamba ritmusára elhangzó szöveg „Tudja minden embrió, ez nem Rió, ez nem Rió”, folytatása: „...ez csak a nagy Unió” egy blues-kesergő lassú, sírós ritmusára vált. (Eközben a koncerten egy árva pipaccsal a kezében, teveszőr mellényre kevésbé, pufajkára annál inkább hasonlító felsőben és két spray-vel sárgára festett bakancsban átvonult a színpadon † Falusi József „Kutya Bácsi”, a szürrealizmus kiötlői meg forogtak a sírjukban).

	1986-ot írtunk, és a Szolnokon – a szocializmus évtizedei alatt gyakran kis Moszkvának is nevezett megyeszékhelyen –, zajló tehetségkutató közönsége és zsűrije is elismerően csodálkozott rá a szatirikus szövegvilágú, az akkori jellemző zenei felhozataltól erősen elütő hangvételű együttes műsorára. A korabeli beszámoló szerint: „ A nap egyértelmű sikerét az Ippolit Matvejevics nevű együttes aratta, amely a legelevenebb, legmaibb műsorral lépett színpadra.” Ugyanebben a cikkben, a zsűriben helyet foglaló Berki Tamás jazz-énekes ekként vélekedett: „Tetszett, hogy ismét visszatér a problémafelvető, igényes dalszöveg, és elenyésző volt a tingli-tangli textus. Számomra meglepetés az Ippolit Matvejevics zenekar, mert humoros számaikkal hiányt pótolnak. Az az érzésem, ők labdába rúghatnak a nyári területi találkozón”.

	Victor Máté adja át az AORTA (Amatőrök Országos Rocktalálkozója) oklevelét
	Az Ippolit Matvejevics beváltotta Berki Tamás reményeit, a területi versenyt megnyerve bejutott a tizenhárom együttest számláló országos döntőbe. A kor szelleméhez igazodva az évtized közepén az amatőr zenei versenyek jelenthették az egyetlen kitörési lehetőséget, így nem csoda, hogy abban az évben országszerte 600 (!) együttes jelentkezett a versenyre. Ennek tükrében az Ippolit Matvejevics együttes harmadik helye komoly sikerként értékelhető, főleg azért, mert a mezőny javát leginkább az Első Emelet akkori mérvadó zenei világa ihlette. (Az első helyet az Exotic és az Új Menüett megosztva kapta.) A bronzhelyezéssel járó díj két részből állt: az együttes ideiglenes profi működési engedélyt kapott, (amit a következő év tavaszán váltottak egy sikeres vizsga után állandóra), és két-három szám felvétele a Magyar Rádió nyolcas stúdiójában, ahol, Victor Máté zenész- producernek szabadkeze volt. Már amennyire. A felvételek tervezett időpontjában már Kiss Imre állt a rádió Szórakoztatózenei Osztályának élén, és kis hezitálás után úgy döntött , nem vállal kockázatot a zenekar szövegei kapcsán, így nem lett rádiófelvétele az együttesnek. Reklamációra abban a korban nem volt lehetőség... Az akkoriban a BRAVO kiadó ügyeit intéző Boros Lajoshoz Viktor Máté révén jutott el az együttes híre, ő azonban egyszerű ötlettel vette elejét az esetleges kellemetlenségeknek: az AORTA-n készült felvételek alapján közölte, hogy az ének hamis. Ennyi. E nyilvánvaló kibúvót még próbálta a zenekar semmisé tenni, hirtelen felindulásból készített négy felvételt a Rádió Szolnoki Stúdiójában Tóth Árpád segítségével, és elküldte Borosnak. A később trónra lépő „Lali Királyt” nem sikerült meggyőzni, de így legalább ez a szalag megőrizte az egyébként az ország egyetlen hivatásos női kamarakórusában, a szolnoki Bartók Béla Kamarakórusban tizenkét évig éneklő Csilla hangját, az Ippolit Matvejevics szellemi hagyatékának kis töredékét.

	1987-88-ban az akkori lehetőségekhez képest számos koncerten lépett fel az együttes, eljutott alternatív zenei fesztiválokra, rendszeresen lépett fel a korszak legendás klubjában, a Fekete Lyukban, és a korszellem igényei szerint még ORI-vizsgát is tett, aminek megléte volt a színpadi szereplés feltétele. 1988 szeptemberében Csomor Csaba elhagyta az együttest, baráti szolidaritásból Vígh Csaba is vele tartott, és egy jazz-rock formációban folytatták zenei kalandozásukat. A helyükre némi keresgélés után érkezett Andrási Sándor basszusgitáros, az országosan is ismert, szintén szolnoki Wu-2 együttesből és a számos hard-rock bandában edződő B. Tóth Lóránt dobos. Közreműködésükkel az együttes számai lényegesen keményebben szólaltak meg, köszönhetően elsősorban „Madár” két pedállal dübörgő lábdobjainak.

	Még egy tagcserés támadás zajlott 1989 végére, amikor a ritmusszekció ismét átalakult, visszatért Vígh Csaba basszusgitározni, és érkezett az Exitben edződő Ratkai Miklós a dobok mögé. Az ő szintén keményebb dobolása újabb lendületet adott a zenekarnak, az utolsó alkotói korszak több szerzeménye (Hétköznapi kommandó, Ma, Nomádok) is e hangzásvilágra épült.

	Az összesen huszonhárom dalt készítő együttes szövegeiben a rendszerváltozást közvetlenül megelőző évek társadalmi eseményei is tükröződnek, amik alól szinte kibújni sem igen lehetett: a Hétköznapi Kommandó című számot pl. nagy hezen sikerült rákönyörögni a Nagy Feró által grundolt Garázs c. válogatás második lemezére, melynek felvételére a Golgota utcai Rocker stúdióban azon az 1990-beli októberi napon került sor, amikor a legdurvábban elbarikádozta az ország valamennyi közútját a taxis blokád. A stúdiómunka igazi örömzenélésnek hatott a hangszerek és erősítők Népligeten át történő kézben cipelése okozta kihívás mellett. Az együttes 1990 nyarán lépett utoljára színpadra, nősülések, gyerekáldás, ilyesmi volt a háttérben. Kései mementóként még összebarkácsoltak egy számot némi baráti segítséggel, (a stúdiófelvételen Zombori Sándor basszusgitározott, Tóth Árpád bűvölte az effekteket) az 1992-ben kiadott Szolnok Rock című válogatáslemezre. A Védtelen világ című szám felvétele az együttesben is néhány koncert erejéig felbukkanó Tóth László gitáros (ex-Wu2) által alapított Denevér stúdióban készült, és VonDeMc Kiwimatacumbe álnéven jelent meg az említett lemezen. E (nem is annyira) rövid történeti áttekintés és kor-körszemle kapcsán pedig a legendákról csak annyit: nemcsak, hogy velünk élnek, de, mint a mellékelt ábra is mutatja, még a sosem volt legendák is képesek felTÁMADNI!


	Őszinte barátsággal emlékezünk rátok: L.Menyhért László, Falusi József, Varga Sándor, R.I.P.

	Ippolit Matvejevics örökösei, 2020.